Jason W. Harley Háza

Egy két emeletes közép nemesi lakosztály. Szimmetrikus felépítéssel. Itt él Harley Ezredes kisfiával, kislányával és feleségével Margarettel.

Hazaértem. Margaret ajtót nyitott. Beléptem. A képek, a bútorok, a szobrocskák. Minden ugyan úgy volt, ahogy itt hagytam. Jó volt itt lenni. Jó volt élni. A kis Jason, és Lienne fölrohantak a szobájukba. Lejöttek ragasztott képekkel, szívekkel.
- Apa, ezt neked csináltuk! Rajta vagy a bácsival meg a tankkal! - mondta Jason.
- Igen. Jajta vagy! Ész én megy mami összejagasztottuk. - mondta a kis Lienne. A képeken fényképek is föl voltak vágva. Az egyiken a hármunk feje volt fölragasztva. Egy szívbe foglalva.
A kandalló recsegett.
- Gyerekek... Az a bácsi, apa legjobb barátja. - mondtam.
- Igen? - lepődött meg Jason.
- Igen. A neve, Tom Jonas. És az én legkedvesebb barátom. Nagyon jó ember. Majd egyszer ti is megismeritek. - mondtam, és fölkísértem őket a fürdőszobába. Margaret Lefürdette őket, én pedig néztem őket. Nagyon szeretem őket. Nélkülük nem lennék ember... Eztán én fürödtem. A víz, akár a gépolaj. A lábamon néztem a nyílt sebeket. A vállamon lévő hatalmas sérülést, és a mellkasomon a vágásokat. Mikor kész lettem, nem ismertem meg magam a tükörben. Lefeküdtem drága feleségem mellé...
Más nap későn keltem. Az órára néztem. 13.20. Tényleg sokat aludtam. Lent már a gyerekek ebédeltek.
- Drágám. 14 órakor nekem mennem kell. Díjosztás lesz a Pentagonban. - mondtam, és fölöltöztem a fekete tiszti ruhámba, az ejtőernyős csákót a fejemre tettem, és sötét színű tiszta vasalt zakót és nadrágot húztam.
(olyan ruha mint a jelenlegi karakterképemen)

Eztán kiléptem az ajtón, és elmentem, a Pentagon parkjába. Ott volt az egész Easy század...

//Miután mindenki írt, írjatok a Pentagonba!!! //

Lassan begördült az ezredes háza elé. Kiszállltunk, majd anyám elkezdte vezetni apát. Közben persze anyám mondta a magáét az öcsémnek:
- Mark, kisfiam, jól viselkedjél, ahogy otthon megbeszéltük, rendben? Csak illedelmesen és udvariasan!-szólította fel anya a tesómat.
Mi Brigith-tel kéz a kézben mentünk a szüleim előtt. Még egy kis nyakkendő igazítás és bekopogtam. Harley nyitott ajtót nekünk.
- Ááá szervusztok, gyertek csak beljebb!-üdvözölt minket udvariasan.
Bementünk és bemutattunk egymásnak mindenkit. Amikor az apámhoz értem, odahajoltam Harley füléhez és ezt suttogtam bele:
- Hé Harley! Apám egy repeszgránát miatt elvesztette látását....
Aztán visszafordultam és mondtam:
- Khm Harley, ő itt az apám, Joseph Tomas.
- Nagyon örvendek!-válaszolt Harley.
- Szervusz fiam! Tom sokat beszélt rólad! Én örülök, hogy találkoztunk!

A bemutatkozások után asztalhoz ültünk. Én Tom apukájával, és Tommal beszélgettem. A három nő is egymással vitatta meg a fontos beszédét. A három gyerek kiment az ebéd után a kertbe játszani. Tom anyukája a kitüntetéseimről faggatott.
- És, Mr. Harley, -
- Hívjon csak Jasonnak, hölgyem. - mondtam udvariasan.
- Rendben van, Jason. Meg osztanád velem, hogy honnan vannak ezek a szép csillogó kitüntetések? - kérdezte mosolyogva. Elmondtam mindegyiknek a történetét.
- Na, de most, hogy így együtt van a család, szeretném a poharam emelni, Brigithre, és Tomra! - mondtam, és pezsgőt öntöttem mindenkinek, kivéve a gyerekeknek. Ők vizet és teát ittak.
- Szóval, szeretek látni két embert, akik szeretnének egy ágyban hálni, - mondtam és mindenki röhögött, csak Margaret vágott oldalba, és csípősen megjegyezte.
- Ne a gyerekek előtt! - mondta.
- Rendben. Nos, úgy tűnik, komplikáció jött létre. - mondtam mosolyogva.
- Szeretek élni, mert ezzel mást is tudok éltetni. Szeretek látni egy boldog párt, akik soha nem vártak már másra, mint egy szelíd megértő társra. Szeretném végignézni, majd ismét lejátszani az életüket, látni, angyalként őrizni őket. És örülni, hogy eme két lélek, egy új életnek ad szellemet, és testet. - mondtam, majd koccintottunk. Később még sokat beszélgettünk, ám Tomot egy pillanatra behúztam a konyhába.
- Tom... Nem fogsz örülni... De nagyon úgy néz ki, hogy jövő héten Olaszországba kell mennyünk. Pénteken... Pont az esküvőd után... - mondtam, és megvakartam a tarkómat.
- De Jason! Mért nem mondtad előbb... Most... - nyöszörögte a férfi.
- Nem tudtam... Ma dél előtt hívtak föl, és mondták... - feleltem.
- Ne aggódj barátom... Majd vigyázok rád... Megígérem... - majd megöleltem, és bementem a vendégekhez...

Jó hangulat volt, és koccintottunk a feleségemre, a gyerekünkre és rám is. De akkor jött a hidegzuhany. Az ezredes behívott a konyhába és ezt mondta:
- Tom... Nem fogsz örülni... De nagyon úgy néz ki, hogy jövő héten Olaszországba kell menjünk. Pénteken... Pont az esküvőd után... - mondta, és megvakarta a tarkóját.
- De Jason! Mért nem mondtad előbb... Most... - nyöszörögtem.
- Nem tudtam... Ma dél előtt hívtak föl, és mondták... - felelte.
- Ne aggódj barátom... Majd vigyázok rád... Megígérem..-mondta és megölelt.
Sírtam...Mostmár a szüleim és a testvérem mellett még a feleségemet és a gyermekünket is elveszítehetem...Rossz belegondolni..Harley közben veregette a hátamat. Ebben a pillanatban azonban befutott Harley kisfia:
- Apa, apa! Szeljük a tort...-nem fejezte be a mondatot és meglepődve nézett rám.
- Jonas bácsi! Miért sírsz? A hősök nem sírhatnak....- és majdnem elpityeredett szegény kisfiú.
- Semmi baj Jason! Néha a hősök is sírnak, de sohasem buknak el!
~ Én nem vagyok hős...csak egy katona..........

Mindenki megszeppent. Tom apjának a világtalan szeme könnyezni kezdett.
- Nem... Fiam... A hősök mindig elbuknak... - mondta és elkezdett zokogni. Visszaemlékezett az első világháború béli társára. Ő is hős volt. És meghalt. És még számos embert ismert, akik hősök voltak. És mind, egytől egyig elbuktak.
A jó hangulat drámaira fordult. Meghatott, hogy a fiam hősként tekint az alezredesre. Büszke lehettem Tomra, hogy az én ezredemben szolgál. A legjobb emberem.
~ De ez a hős nem fog elbukni... Nem engedem... - gondoltam, majd összehúztam a szemöldököm.
- Tom! Nem fogsz meghalni. - mondtam zord hangon. Brigith szeme kikerekedett.
- NEM! Nem halhatsz meg! - üvöltötte.
- Nem fog! - mondtam.
- Mert én halok meg, ha neki kéne. Az ő élete többet ér. -
- Önző vagy! Önző vagy Jason! - sírt Margaret.
- Nekünk sokat érsz! Mit kezdenének a gyerekek apa nélkül?! - kérdezte.
Tom hallgatott. Most mindenki csöndbe maradt.
- Senki sem fog meghalni jó? -kérdezte végül az alezredes.
- Senki. - mondtam halkan.
- Senki? Ezren vagyunk az Easyben. Ezer bátor fiatal. Ezer, akik mindig kockára teszik az életüket. És nem mernék fogadni rá, hogy Senki sem fog meghalni... - mondtam magam elé nézve.
~ Mire jó egy háború?! Hogy elveszítsd szeretteidet... Hogy a háború után egy új világot teremts... Hogy sírj... Hogy minden nap rettegj a légvédelmi szirénáktól... ~
- Az angyalok... Minden embernek vannak őrangyalai a magasban... Isten szolgái. Nem voltam, és nem is leszek vallásos. De amikor elsütöm a puskámat, és egy összeráncolt, fájdalmas arcot látok... Amikor egy ember esik össze előttem... Amikor vére tócsaként áll a lábaim előtt, és én átgázolok rajta... Akkor mindig hiszem, hogy Isten lát, és megbocsátja nekem a bűnöm. Mert ez az életben maradás első szabálya... Öld meg, ki meg akar ölni, és nem lesz több gyilkos a világon... Csak az a gyilkos, akinek szent szándéka... - mondtam és fölálltam. A gyerekek mereven álltak a teraszajtóban. Jason, és Mark nagyon jóban voltak. Kiharcolták, hogy Mark itt aludhasson. Nem volt ellenünkre a dolog. De most csak álltak mint a szobrok. Nem értették a halál és az élet közti különbséget, de tudták, hogy ez nagyon komoly dolog.
Pár perc hatásszünet után Margaret törte meg a csendességet.
- Fiúk, és lány! Megengedem a fürdővizet... Lassan ideje aludni menni... - mondta nyájasan. Elmentek. Itt az étkezőben még mindig rideg csönd honolt. Ez egy olyan pillanat volt, amiben nem lehetett lapot húzni. Sakk-matt a sorsnak. Tom az asztalon könyökölt. Arcát eltakarta. Tom papája a szalvéta szélét gyűrögette. Tom mamája csak a sötét kertre nézett. Brigith Tom aztal alatt levő kezét fogta. Arca zavart volt. Végül fölálltam.
- Csomagolok pezsgőt és süteményt rendben? - kérdeztem.
- I...Igen köszönjük... Mondta Tom Mamája.
- Majd akkor holnap délkörül jövünk Markért. - zárta le a témát Tom.
- Hát persze... Dél körül... - mondtam majd elbúcsúztam tőlük.
Milyen jól indult... És milyen szörnyű lett a vége... Talán nem a legjobb alkalmat választottam a háború bejelentésére... Majd máskor körültekintőbb leszek...

Hazaértem az esküvőről. Nem ittam sokat, inkább csak iszogattam. Józannak kellett maradnom, hiszen 6 és fél óra múlva megyek Olaszországba. Fölvettem a frissen mosott Ezredesi egyenruhát. Engedélyt kaptam Sink Vezérezredesúrtól, hogy magam is részt vegyek az ütközetből. Én is kimegyek a frontra, azonban a részletekre nem figyelhetek oda. Senkit sem irányíthatok, hogy hova dobja a gránátját, stb. Csak a taktikai és egyéb részben parancsolhatok, elvégre én hivatalosan ilyen közelről nem is látom a támadást. Persze ha olyan gondom van, amit feltétlenül meg kell változtatnom, akkor beleszólhatok a támadás lefolyásába.
Még egyszer megnéztem magam a tükörben. Mély lélegzetet vettem, majd a fejemre tettem a sisakot. Végig simítottam a zöldes öltönyt, és fölgomboltam a váll lapot. Lekapcsoltam a villanyt. Még halkan hallani lehetett a gyermekeim, és a feleségem szuszogását. Könny szökött a szemembe. Lassan kisétáltam az autóhoz. Becsuktam az ajtót, letekertem az ablakot, és elfordítottam a slusszkulcsot. A kocsi mélyet mordult, majd csöndesen kirobogott a kapun. Út közben fölszedtem az egyik közlegényt. Beült mellém az anyósülésre. Nem sokat beszélgettünk, fáradtak voltunk. Ekkor a fényszórók egy másik autót világítottak meg. Keresztben állt az úton. Mellette egy újonc volt, kezében borosüveggel. A férfi lábai előtt egy véres tetem feküdt.
~ Ez itt nem stimmel. - gondoltam, majd leállítottam a motort. A pisztolytáskámra tettem a kezem. Percotte (a közlegény, akit fölszedtem) a puskaszíjra rakta tenyerét, majd halkan megszólította az újoncot.
- Ez meg mi a jó francot jelentsen? - kérdezte.
- Áh... Csak nem az Eredes uraság a kíséretyéve'?! - mondta részeges hangon.
- Közlegény! Maga részeg! És mit jelentsen ez a hulla?! - kérdeztem emeltebb hangon.
- Csak játszadoztunk! - nevetett a részeg újonc. Percotte leakasztotta a puskát a válláról.
- Most szépen velünk jön! - mondtam.
- Nono! Nem úgy megy az! - vágta rá a férfi.
- Mi a...?! - kiáltottam föl, hiszen az ismeretlen újonc előkapott egy pisztolyt, és fejbe lőtte Percotte-t. Azonnal tüzet nyitottam, és sikerült kilőnöm a férfi kezéből a pisztolyt.
~ Sürgősen agysebészre lesz szükség! - Percottet a hátsó ülésre fektettem, az elkövetőt bevágtam a csomagtartóba. Hatalmas gázzal indultam a vak sötét úton, s meg sem álltam Tom házáig...