Karzavich Városa

Egy lengyel városka.

Miután Tom, ugyan szabályt hágott az "önkényuralom" miatt, de megmentette a csapa jó részét, egy folyó mellett ért földet. Tíz-húsz métert kellett csak szaladnia, és elbújhatott a házak romjaiban. Mögötte még kettő férfi sorakozott, de sajnos John nem volt közöttük. A romokból így hárman igazán veszélyes volna kimenni.
- Hé... Izé... -
- Tom. Tom Jonas. - egészítette ki az elakadt katonát.
- Akkor Tom. Hogyan tovább? - kérdezte, miközben géppisztolyát szorosan ölelte.
Ebben a pillanatban ugrott be a romokba Jason Wikinson Harley alezredes is.
- Hasra! - üvöltötte, és mindenki a földnek ugrott. Ekkor egy gránát repült el a fejük fölött, ami pont Tom kezében állt meg. Hogyan tovább? Nincs idő gondolkodni...

Miután leértem beszaldtam a város romjai közé. Nem volt biztonságos hisz rajtam kívűl csak két ember maradt velem. Az egyik megszólalt:
- Hé... Izé...
- Tom. Tom Jonas.
- Akkor Tom. Hogyan tovább?-kérdezte tőlem.
Abban a pillanatban, miután elmondta beugrott hozzánk a romokba az alezredes és ezt kiáltotta:
-Hasra!!
Senkinek sem kellett kétszer mondani, el is terültek a romok között. Ezután egy gránát repült el a többiek feje fölött pontosan a kezembe. Cselekednem kellett, így reflexből el is dobtam amerre éppen fordultam. Mikor visszafordultam a többiek felé, láttam, hogy mindenki falfehér arccal bámult rám. Ezután megkérdeztem:
Valami baj van?-próbáltam egy kis lelket önteni beléjük.

Az férfi pillanatokon belül megszabadult a gránáttól.
- Nem! Semmi baj, Jonas! De nem érünk rá beszélgetni! Sietnünk kell! - ekkor az alezredes kinézett romos ablakon, és megpillantotta a légideszant osztag maradék századát. Utcai-harcot folytattak a lépésenként előretörő német haddal. Az út egyik oldaláról erre az oldalra vágott át a rádiós.
- Fedezettűz! - üvöltötte egy őrmester. A rádiós átért mellénk.
- Uram! Jelet fogtunk! - lihegte, majd arra az adóra állította a rádiót.
- Segítsenek! Itt az Angol III. páncélos hadosztály! Négy német nehéz tank éppen ronggyá lő minket! Ismétlem segítsenek! - mondta a kétségbeesett rádiós, az Angoloktól.
- Jól van emberek! - kezdte Harley alezredes, a négy ember között.
- Át kell jutnunk az utca másik oldalára, hogy tájékoztassuk a többieket. Sietnünk kell! - mondta, és kibiztosította a Thomsonnját.
- Fedezettűz! Ismét! - üvöltötte az egyik katona. Először a rádiós rohant át. Őt követve a Tomot megszólító közlegény. Eztán a másik katona. Most Tomon a sor.

Az eset után egy rádiós ugrott be közénk:
- Uram! Jelet fogtunk! - lihegte, majd arra az adóra állította a rádiót.
- Segítsenek! Itt az Angol III. páncélos hadosztály! Négy német nehéz tank éppen ronggyá lő minket! Ismétlem segítsenek!
Oda kellett sietnünk. Mentek sorba, én voltam az utolsó.
~No akkor hajrá!-gondoltam.
Kinéztem a fedezékből, és egy megláttam a német katonát aki éppen egy géppuskához sietett.
- Nono!-kiáltottam oda.
Ezután elővettem a puskámat és megcéloztam...Bumm..és a fricc fattyú holtan rogyott össze...

Tom szépet lőtt. Ő volt az utolsó közkatona a sorban. De nem az utolsó ember. Én mentem leghátul. Kiugrott a menedékből, és elindult. Puskáját a combja mellett tartva rohant át a tűzviharban.
- Fedezettűz! - üvöltött az őrmester, de Tomnak eltalálták a combját. Falfehéren esett hanyatt a tűzvihar közepette. Ekkor tudtam, most, vagy soha. Kirobbantam az ablakon, és hatalmas rohammal kaptam el katonatársam grabancát.
- Felcsert! Felcsert! - üvöltöttem, mikor már beugrottam a ház takarásába. Egy orvos rohant oda, és ellátta a férfi lábát.
- A rohadt életbe! Elkapták a combartériát. - Kiabálta rekedten a Szanitéc. Egy másik is odarohant, és szorosan lekötözték a sebet. Tom eközben összeszorított fogakkal jajgatott.
- Nyugi nagyfiú! Minden oké lesz! - mondta a mellette fekvő John, aki szintén találatot kapott. Ide gyűjtötték a sérülteket, ez volt a legbiztosabb hely. Ez talán jó vastag zsírt ér majd Tomnak...

Rohantam, de nem elég gyorsan...Eltaláltak..Ott feküdtem a földön. Ekkor valaki elkapta a grabancomat és behúzott a sebesültekhez.
- A rohadt életbe! Elkapták a combartériát. - kiabálta rekedten a Szanitéc. Egy másik is odarohant, és szorosan lekötözték a sebet.-Nyugi nagyfiú! Minden oké lesz!
Ezután már "boldogan" mozgattam a lábam. Ezután odafordult hozzám a felettes tiszt és ezt mondta:
- Szép munka volt Tom! Itt a jutalmad- és a kezembe nyomott 5000 dollárt.
- Dehát ez nem szükséges!-mondtam volna le a pénzről.
- A felettese vagyok nemigaz? Akkor hallgasson rám és ezt tegye el!
Ezután szó nélkül eltettem a "zsoldot", és szaladtunk tovább.

Tom Jonasnak szerencsére semmi maradandó, vagy hosszan tartó sérülése nem maradt. Sőt. Bekötötték a lábát, és mint akivel semmi sem történt, szaladt át Baker őrmester mellé.
- Á! Jonas! Éppen ideje. Maga szerencsés ember. Pont nem találtak el semmi ütőeret! Nézzen maga mellé. - mondta az őrmester. Tom jobbra tekintett, ahol eddig öt halott, és legalább tizenöt sérült feküdt. Felcserek rohangáltak, de volt köztük, akit ellőttek.
A rádiós eszeveszetten próbálkozott.
/Rádiós/ - S.O.S! Ismétlem Segítsenek! Óriási túlerővel szemben vagyunk! Nagyok a veszteségeink! Azonnali gyalogos utánpótlás szükséges! Segítsenek! - ordibált a katona.
/Barnes Ezredes/ - Haló! Itt az I. Páncélos hadosztály. A segítség már úton van! Addig is tartsanak ki! - mondta, majd várt.
Eközben Jason Wikinson Harley Alezredes, bokalövéssel ült a padkán. Egy felcser bekötözte a lövést, majd a férfi fölugrott, és Tomhoz sietett. Tom éppen egy lőni készülő aknavetőst, és társát lőtte fejbe.
- Szép munka Jonas, a mai teljesítménye miatt, beszélünk a Vezérezredesúrral. - mondta, majd megveregette a dicső katona vállát, és géppisztolytűzbe kezdett...

Átszaladtam Baker őrmester mellé, aki ezt mondta:
- Á! Jonas! Éppen ideje. Maga szerencsés ember. Pont nem találtak el semmi ütőeret! Nézzen maga mellé.
Jobbra néztem és láttam 5 halottat és leglább háromszor annyi sebesültet. A rádiósunk fejvesztve kért segítséget:
- S.O.S! Ismétlem Segítsenek! Óriási túlerővel szemben vagyunk! Nagyok a veszteségeink! Azonnali gyalogos utánpótlás szükséges! Segítsenek!
Vártunk, majd megszólalt egy hang a rádióban:
- Haló! Itt az I. Páncélos hadosztály. A segítség már úton van! Addig is tartsanak ki!
Lefeküdtem a földre és nézelődtem a távcsövön.
~ Semmi..semmi..semmi..Bingó!-gondoltam magamban, miközben megláttam végre az aknavetősöket.
Megcéloztam az aknavetőst..Bumm a fejbe.Majd a társát is..ő se élte túl. Nem vettem észre, de végig ott feküdt mellettem Harley alezredes, majd ezt mondta:
- Szép munka Jonas, a mai teljesítménye miatt, beszélünk a Vezérezredesúrral.-és megveregette a vállam.
- Uram még azért ezt túl kell élni!-kiáltottam vissza.

- Nincs ok a túlzott aggodalomra, Jonas! - üvöltötte túl a géppuskatüzet az alezredes.
- Ha Barnes ezredes azt mondja, hogy jönnek, akkor higgyen nekem, jönni is fognak! - mondta, majd újra célzott.
A segítség valóban úton volt, és mi tagadás, ez buzdította a gyalogos hadosztály harci kedvét. A németek is kezdtek hátrálni, míg a még segítség híján maradt amerikaiak egyre előrébb törtek. Mikor megérkezett a páncélos hadosztály gyalogos szakasza, azon vették észre magukat, hogy a német nehéz ütegek mögött állnak. Mikor a friccek megpillantották a jenki utánpótlást, visszavonulót fújtak, és elhagyták a porig bombázott Karzavich városát... Végre egy kis idő, hogy ellássák a sebesülteket, és megpihenjenek Amerika büszke fiai. Tom Jonas, aki eddig közlegény volt, szakaszvezetői rangot kapott és Egy Bíbor Szív hősi kitüntetést a küzdelme miatt. Persze Jaon Wikinson Harley sem maradt kitüntetés nélkül. Megkapta a Becsületrendet, ám az Ezredesi Rangot visszutasította, azzal az indokkal, hogy nem hagyja magára az Easy századot.

A segítség már úton volt, ebben a szellemben harcoltunk. Egyre előrébb és előrébb törtünk. A németek egyre hátrébb szorultak. Ezután jött az erősítés és a friccek visszavonulót fújtak. Végre..vége van. Megkaptam a szakaszvezetői rangot aminek nagyon örültem, és még a végére egy Bíbor Szív hősi kitüntetést is. Ennél jobb napon még nem nagyon volt. Siettem is, hogy megírjak egy levelet a szüleimnek.

Tehát megérkeztünk a 7 foglyot elvitték kihallgatni mi addig egy jóféle holland sajt és francia bor mellett mulattunk amikor ordítás törte meg a csendet. Egy német hangja volt melyet valószínüleg elektrosokkal halgattak ki, de mindenesetre várom a holnapot.

Igen, a foglyot éppen kínozták... Illetve kihallgatták. Az egyikből semmit sem lehetett kihúzni... A másik őr sem mondott semmi felhasználhatót. A többiek hasonlóképpen nem nyilatkoztak, kivéve egy tizedest. Valamit arról zagyvált, hogy a tankok irányt változtattak...
- Der Panzer... As Direktion has ben Wandlung as... Orian nach... - mondta, ám kissé dadogva, zavarosan... Az amerikai férfi, aki németet tanult hét évig így fordított:
- A Tankok... Irányt változtatnak... Kelt felé tartanak... - itt várt egy keveset. - Mi van kelet felé? - kérdezte rám nézve.
- Nem tudom... - és előkaptam egy térképet. - Jaj ne! Francia ország... - mondtam, és Harperre néztem tanácstalanul...

Amikor rám nézett rögtön rávágtam: Légi Úton kell megoldanunk s elrendeltem persze csak belegyezéssel egy gyors bombázó egységet ami 7 bombázóból és 5 vadászgépből állt. Hajnalban 2-kor felszálltak a gépeink az egyik vadászgépen én ültem hogy átlássam a dolgokat, de előtte már 22:00 kor is kiküldtünk felderítő egységeket, sikerrel.
Miután megbizonyosodtunk a németek útvonaláról egy kerülőúton 23 csapatszállító repülőgépet küldtünk francia országba 132 emberrel és 8 tankkal, benne Harley alezredes embereivel. Miután jelentést kaptunk a megérkezésükről , a felderítők is jelentették a pontos koordinátákat a németek helyéről.-02:00 a bombázók elhagyták a légteret.
02:53
-Jézusom itt sasszem1 négy darab német vadászgép lő ránk!
-Mi van a gépeinkkel?
-megúsztuk de 2 vadászt elvesztettünk!
-Rendben menjenek tovább a cél felé!
03:32
-Jézusom sokkal többen vannak mint a a felderítő állította.Mit tegyünk?
-Amennyit tudnak szedjenek le! A többire később kerítünk sort szárazföldi úton módon.
-Értettem!
05:02
-Itt sasszem 1 Vétel!
-Sasszem 1 itt a torony. Jelentsen!
-Lebombáztunk 32 Tigris típusú tankot!
07:09
A gépek leszálltak és öröm ujjongás tört ki. De egy idő után megszakadt mert még sok tank maradt és meg kell tervezni az elpusztításukat!

Charlie Harper, és a csapata, Amerika vadászpilótáinak gyöngye! Miután lepakoltunk odalent, és 2 Shermann, 4 Firefly, és 2 UN45-ös nehéz tank elindult, már biztosak voltunk a sikerben. Az egyik Shermann vezetőjét "Gólya" névre kereszteltük. Egy szakállas, különc férfi volt, de nagyon értette a szakmáját. Elől vezette a sort, mint vezértank!
- Haló! Haló! Itt a vezértank! Vétel! -
- Haló Vezértank! Itt James Barnes Ezredes. Mi a probléma? -
- Ezek a felderítők ki**szottul bénák! Hány tigris van itt?! 5? Hát hogyne! Ha nincsenek 20-an, akkor egy sincs! Valamint, hátul, körülbelül 1-1,5 km-re vagy negyven nehéz üteg ácsorog. Valamint egyfolytában tüzelnek. Hallom amint a tank fölött olyan 50-80 milliméteres lövegek száguldanak el! - Igen, Gólyának ez egy gyönyörű képessége volt! Egy töltény hangjából megállapította, hogy mekkora.
- Vettem, vezértank! Gyalogos kíséretet küldünk. - mondtam, majd letettem a rádiót.
Itt az idő, Jason W. és Tom Jonas is részt vehet a nagy rajtaütésen!

//Sorrend!!! : James Barnes, Charlie Harper, Tom Jonas, Jason W. Harley

A tankokat berendeltük az erdőbe hogy nehezzebben vegyék célba őket.Majd kiválasztottunk 90 főt és 3 db csapatkapitányt Tom Jonast, Jason W. Harleyt valamint magamat.A 90 embernek fejenként 5db gránátot adtunk majd az erdőbe futottunk a németekig először a légiütegekre fektettük a hangsúlyt ezért szétváltunk .Tom Jonas jött velem csapatával . Kb. úgy 20m-re voltunk az ütegektől és egyszerre mindenki odaszott 1 1 gránátot. Szempillantás alatt eltüntek az ütegek. majd visszamentünk az elhagyott egységhez és visszamentünk a német tankokhoz.Volt egy kicsi német gyalogos erő de halomralőttük őket.Aztán az elöbbit megismételve a tankokat is likvidáltuk.

Ahogy hallottuk a németek figyelme másfelé fordult ezért el kellett vágni az útjukat. 3 vezető közül én voltam az egyik. Nagy felelősség volt ez nekem, de szerencsére a másik vezető osztagával mentünk. Egy kisebb erdőbe értünk ahol egy kisebb csapat német őrjáratba botlottunk, de szerencsére nem vettek észre. Ránéztem Harperre és a kezemmel mutattam, hogy háromra lőjjük szét őket. Egy...ketttőő..három. És már ki is lyuggattuk őket.

A fiúk szépen végezték a dolgukat. Közűlük nekem volt a legnagyobb rangom, és a legtapasztaltabb is én voltam, éppen ezért én kaptam a leggyengébb osztagot. A srácok azt hitték, végeztek az ütegekkel, ám ez cseppet sem volt igaz. A 40 ütegből, jó ha 10-et fölrobbantottak. Az én csapatom, köztük én magam is, nem az ütegeket semmisítettük meg, hanem a benne lévő legénységet. Ebben a pillanatban, egy német katona föllökött, így fogságba estem. Géppisztolyt szorítottak a homlokomhoz, kénytelen voltam megadni magamat. Legurultam Tom közelébe...
Itt az idő, Tom Jonas bizonyíthat!

Én egy dombról néztem az eseményeket. Mellettem Pirlo Vezérezredes úr állt, aki meg akart bizonyosodni, arról, hogy jó munkát végeztünk.
Ebben a pillanatban foglyul ejtették Wikinson Harley alezredest. Harper főhadnagy túl messze volt a mentőakcióhoz, így csak is Tom Jonas törzsőrmester munkája húzhatta ki a bajból Harley-t.
- Haló! Harper főhadnagy vétel! - mondtam
- Igen, uram! Itt Harper főhadnagy! -
- Azonnali fedezett tüzet kérek, amíg Jonas törszőrmester csapata segít Harley-éknak! Aztán adjanak ám a mocskos fricceknek! Vége. -
- Értettem uram, fedezettűz! -

//Jason W. Harley engedélyével//

Nem volt annyira sikeres a támadásunk mint hittük, ráadásul láttam, hogy az alezredes megadta magát, ezért ki kellett szabadítani. Gondolkoztam és elszántam magam, hogy vezessem a kiszabadító akciót. Odahívtam 10 embert magamhoz.
- No fiúk! Túszul ejtették az alezredes urat! Ki kell szabadítani! Nem eshet bántódása vagy különben gondoskodnak egy szép magánzárkáról mindenkinek! Akkor a tervem: maga és maga jönnek velem, a többiek négyes csoportban mennek. Az egyik csapat észak-keletről, a másik észak-nyugatról támad. Az észak-nyugatiak hívják fel magukra a figyelmet és csalják be a friccek nagy részét az erdőbe. Ott megkapják a magukét a rohadékok. Akkor fiúk, vigyázzunk egymásra! Akció indul!-kiáltottam el magam és megkezdtük a kiszabadítási akciót.

Ekkor vagy 5 Curtiss C-46 'Commando' szált el a levegőben, ejtőernyős támogatás érkezett. Rajtam volt a sor, hogy ugorjak.
~A francba! Rohadt tengely! -gondoltam és kivetettem magam a többiek után.
A látvány egyszerre volt gyönyörű és ronda is. a tüzérség lövi egymást, bombázók őrlik a csapatokat, és valahol a német arcvonal közelében 3-4 fős csapatok mozogtak.
-Ez lenne a háború... -mondtam és megmarkoltam fegyverem.
Akkor egy hatalmas dördülés, a Curtisst amiből kb. 10 másodperce kiugortam találat érte. Egy lévédelmi félhernyótalpas szétszette a jobb hajtóművet, a gép lezuhant.
~Még szerencse, hogy már kiugrottunk! -gondoltam megkönnyebbülve.
És kinyiltak az ernyők, a közel 250 gyalogos már csak a levegőre meg a németek fegyvereire voltak bízva.

Harley átmeneti elvesztése után én vettem át a vezetést,de mivel nekem ki kellet szabadítanom, ezért átadtam a parancsnokságot Harpernek. A most érkezett desszantosoknak nagy szerencséjük volt, hiszen éppen egy pár perc a robbanás előtt ugrottak ki. Én a mentőakciót vezettem..
Ahogy megbeszéltük, az egyik csapat elterelte a németek nagy részét-szerencsére bevették-és szétlőtték őket eközben a másik csapat a másik oldalon támadott. Ők nem jártak nagy szerencsével..Legalább kettőt találat ért ezért visszahúzódtak.
-Tartsák a vonalat!-kiáltottam oda, majd ránéztem az embereimre-Uraim, ha kihozzuk élve, ha nem: hősök leszünk!
A kopaszok bólintottak.
-Akkor roham!!
Futás közben mindenki elhajított egy-egy gránátot, a golyószórós egységeket likvidálva.
Már csak a belső rész kellett. A friccek bezárkóztak.
- Minden menekülési útvonalat biztosítani!-kiáltottam-Maga!Robbantsa ki az ajtót.
Kirobbant az ajtó, és befutottunk...Elkeseredett harc folyt szobáról-szobára..

Ezen területen, az Amerikaiak, és Németek már több mint 5 órája monoton küzdelmet folytattak. Ugyan csapataink araszoltak előre, a veszteségek az egekbe szöktek!
Egy ház ajtaját berobbantották. Szobáról-szobára járva elesett brit tengerészgyalogosokat, francia civileket, és néhány Amerikai hadifoglyot. Tom egy zárt ajtó mögé ért. Bekukucskált a kulcslyukon, és megpillantotta Harley alezredes, egy székhez kötözve, amint két S.S. tiszt faggatta az amerikai előrenyomulás céljáról, idejéről.
Itt az idő...

Végre elértük azt a helyet amelyiket kerestük. Benéztem a kulcslyukon és láttam Harley-t egy székhez kötözve, és közben két tiszt kérdezgette.
~Hát..Most vagy soha!-gondoltam majd odasúgtam az egyik emberemhez:
-Adja ide a Colt-ját!-szó nélkül odaadta.
Ezután meg embereltem magam és berúgtam az ajtót. A két tisztet szerencsére túlságosan elfoglalta a vallatás, ezért későn eszméltek. Mind a kettő fejlövés. Ezután elvágtam a kötelet és kihoztam.
-Mindenki ide hozzám!-kiáltottam.-Mostmár ki is kell vinni!
Kivittük, és gyorsan futottunk vissza. Sok ember élete árán de kihoztuk az alezredest.
- Uram, a mentőakciót sikeresen végrhajtottuk!-mondtam tisztelegve.

Tomék kiszabadítottak. Ez becsületrendet is érdemelhet, valamint új rangot!
- Köszönöm, Jonas Zászlósaltábornagy! - mondtam, és megveregettem a megszeppent ifjú vállát.
Mától ugyanis, zászlósként szolgálsz a seregben..