Házasságkötő terem, és a parkja

Itt szoktak házasodni a fiatalok, és az öregebb veteránok!

Már sokan készülődtek a teremben. Aztán elkezdődött a zene. Mindenki felállt miközben először engem bevezetett az unokahugom. Néztem szana-szét... Mennyi rokon és barát egy helyen! Mentem... Eljött Harley családja is..
~ Holnap már csak a rideg puska, bakancs és sisak marad nekem...
Odaértünk és vártuk Brigith-et. Befordultak az ajtón. Gyönörű szép volt Brigith..Mosolyogtam..Büszke voltam, hogy Brigith az én feleségem lesz.
Mikor odaért, elkezdődött a szertartás. Egy fél óra múlva a pap hozzámfordult:
- Te, Tom Jonas, akarod-e az itt megjelent Brigith Madison-t, hogy ővele, hűségben és kitartásban együtt legyetek?
- Akarom!-válaszoltam villámgyorsan.
- És te, Brigith Madison, akarod-e az itt megjelent Tom Jonas-t, hogy ővele hűségben és kitartásban együtt legyetek?
- Igen! Igen!- mondta kicsit ujjongva.
Ezután pedig lassan kiballagtunk.

Engem egy székre ültettek Tom jobb oldalára.
Kint sütött a nap, de a rózsákkal font baldachinos féltető alatt kellemes júniusi idő volt. Először a gyűrűket húzták föl egymás kezére, aztán megcsókolták egymást.
- Most, pedig kérem a tanúkat, fáradjanak ide, és kézjelükkel pecsételjék meg eme házasságot. - Fölálltunk. Én az ezredesi díszöltözetemben voltam, hiszen összejövetelekkor, házasságokkor, évfordulókkor ebben kellett megjelennem. Tom most a vőlegény ruhájában volt.
Aláírtam szép, kacskaringós betűkkel.
"Jason Wikinson Harley Ezredes"
Eztán ismét helyet foglaltam. Koccintottunk a pezsgővel, ettünk ittunk. Olyan jó itt. Mintha nem is háború volna a világon... Pedig holnap, már egy szeles, rozoga gépen ülünk majd, fejünkbe hideg, zord vassapkát húzunk. Hátunkon kényelmetlen, de már megszokott ejtőernyő lesz, és kezünkben a puska. Az egyetlen, akire az életedet bízhatod. Hiszen mindannyian "pontok" leszünk, vagyunk ebben a hatalmas tintapacában, amit földnek nevezünk. ÉS amin most emberek ezrei borítják el vérükkel a csatamezőket. Ahol megannyi harckocsi zúz össze házakat, amiben lehet, hogy még egy évvel ezelőtt, egy család gyermeke született meg. Miért jó az embernek elvenni azt, amit megcsinált? Miért? Annyi még a kérdés... És olyan kevés a válasz...
De most itt állok, pezsgővel a kezemben. Sorra gratulálok az ifjú párnak. A fotós bebújik a lepel alá, majd lenyomja a gombot. A fényképező elsül, és kiadja a képet. Tom, te drága cimbora... Ma itt vagy, és élvezed a kedvesed testének melegét. Holnap odakinn leszel, ott, ahol senki nem lát. Ahol senki nem tud rólad. Ma még boldog vagy, de holnap már csak egy érzelmi roncs leszel. Akár csak minden ember, aki itt van a háborúban... Mindenki...

Vége már a bulinak..A vendégek elmentek már csak én Brigith és Harley volt itt..Ültünk..Én fogtam Brigith kezét..Mindenki fáradt volt...Nem szólt senki...Eltelt tíz perc és végre valaki megszólalt:
- Menni kéne nem?-kérdezte Harley.
- Hát menni kéne úgy látszik ittragadtunk.-jegyeztem meg.
Ezután felálltunk és hazamentünk. Ki-ki a saját otthonába. Otthon elbúcsúztam mindenkitől és elindultam..Elindultam, hogy megállítsam az ördög hadseregét....