Douglass Knox otthona New york külvárosában.

Kiszálltam a Jeepből, és a kapu felé indultam. Elfordítottam a zárban a kulcsot és beléptem.
Kutyám, Boby azonnal az ölembe ugrott a gumicsirkével a szájában.
-Mivan haver? Hiányoztam? –mondtam és megsimogattam az ugrándozó kis pulit.
Beléptem a házba, ahol épp nagyapám éppen fogyasztotta a reggelijét.
-Jóreggelt itthoniak! –köszöntem be.
-Jóreggelt fiam! –köszönt vissza nagyapám.
-Édesapám, anyám? -kérdztem meglepve.
-Apád dolgozik, anyád a kórházban segít. Hamarosan mehjönnek. -válaszolt az öreg.
Néma csend, de megéheztem. Leültem és megettem egy kis kenyeret csirkével. Aztán kimentem nagyapámmal a tóhoz és halásztunk.
-Pont, mint amikor kicsi voltam. –mondtam nagyapámnak és kifogtam egy 2kg-s kárászt.
Aztán kimentem az erdőbe. Még mindig ottvoltak a régi céltábláim, amiket 10 évesen csináltam. Lőttem párat, majd hazamentem. Szüleim otthon voltak már. Beszélgettünk, egyenesen rohamoztak a kérdésekkel, persze nagyapám csak hümmögött mindenen, még azon is, hogy mellkason lőttek. Néha meg azt mondta hogy: "Pont, mint én". Persze ezt is csak az orra alatt, hogy ne lehessen hallani. Lefeküdtem, és elgondolkodtam, hogy mikor vár vissza a front. Reggel felöltöztem és elindultam a Pentagonba.

Alig néhány kilométerre lakott Jonaséktól Douglass. Lefékeztem a házuk előtt. Nem volt kint. Bemásztam a kerítésen, és az ajtóhoz sprinteltem. Az ablakon fény szűrődött ki. Nem kopogtam, csak bevágtam az ajtót.
- Dougalass!!! - üvöltöttem, mire a férfi lóhalálában elém vágta magát.
- Uram? Mit jelentsen ez? - kérdezte, ám én nem igazán mentem rá a részletekre.
- A maga apja végzett orvosin igaz? Agysebészen? - kérdeztem lihegve.
- I...Igen uram de... -
- Akkor hozza! - kiáltottam. A megszeppent édesapa köntösben rohant utánunk a kocsiban. Út közben elmondtam a történetet. Csak egy gond volt, nem volt orvosi táska, csak az autóban levő alapfelszereltség. Az út eléggé húzós volt, főképp hogy a reptéren kéne lennünk 07.30-ra, és már 4 óra múlt...
Az ördög falta az órákat...