Washington-i repülőtér

Innen szállítják a harcba induló katonákat.

Az alezredes már el is küldött a reptérre, hogy a többi katonával elinduljunk, az ismeretlenbe. Megkérdeztem a mellettem ülőtől:
-Te honnan jöttél?-
- New York-ból, és te?- kérdezett vissza.
- Én Los Angeles-i vagyok, örvendek a nevem Tom Jonas. Téged hogy hívnak?
- Michal John, én is örvendek. Én golyószórósoktól vagyok, és te?
- Én a mesterlövészektől.
Eközben odaértünk a repülőtérre, és pont az első gépbe kellett mennem. Ezután a sötétben üldögélünk és vártuk, hogy ledobjanak.

Közepes sebességgel begurult egy Chrysler autó. A volán mögül egy nagy motoros napszemüvegben, és tányérsapkában lévő férfi szállt ki. Ezredesi egyenruhában. A hajnali köd kedves lepelként fedte le a reptér környékét. Az anyósüléstől egy táskás, rövid hajú szintén egyenruhában levő férfi állt föl. Mind a ketten magabiztosak voltak. Enyhe mosoly volt a szájukon. A tányérkalapos én voltam. Kiemeltem a számból a cigarettát, és a földre dobtam. A hátsó ülésen egy másik férfi ült. Erőteljesen húzogatta a belső kilincset, majd föladta és kopogott kettőt az ablakon. Elnevettem magam. Kinyitottam az ajtót kívülről.
- Bocs, Dougless a gyermekzár. - mondtam somolyogva.
- Tom, mehetünk? - kérdeztem, majd a hátsó ülésről kivettem az én bőröndömet, és a további felszereléseket. Ők is így tettek. Kinyitottam az ajtót. A reptér belső részén ugyan az volt, mint amikor megérkeztünk. Anyák, apák, papák, mamák, gyermekek búcsúztak el a katonáktól. Mikor beléptünk, én középen, a jobbamon, kissé hátrább Tom, a balomon pedig Knox, mindenki idefordította a fejét. Dougless nem volt egyenruhában, csupán a tizedesi nyíl volt a vállán. Mindenki dermedten figyelt. Álltunk. Egy-Két perc után, letettem a táskákat, és lehajoltam, hogy bekössem a cipőfűzőmet. Visszaálltam.
~ Ezek meg mi a jó francot néznek? - kérdeztem magamtól, majd előrébb mentem.
- Cobb! - mondtam határozottan. A megszeppent közlegény elém lépett tisztelegve.
- Igen is! Harley Ezredes! - mondta. A szülei összenéztek. Most mi lesz az ő fiúkkal?
- Ide teszem a táskákat. Tud rá vigyázni míg veszek egy jegeskávét? - kérdeztem.
A fiú megkönnyebbült.
- Persze uram! - majd vigyázzba vágta magát.
- Pihenj... - mondtam, majd Jonassal magam mellett elindultam a bárhoz. Knox inkább szendvicsért ment.
Hiába már csak 1 óra az indulásig. A gépen átöltözöm, és fölveszem az igazi bevetős ruhát... A jó öreg pikkjellel díszített vassapkát...

Odaértünk. Kiszálltunk és vártunk. Mi Harley-val elmentünk inni egy kávét. Odamentünk a bárhoz és szóltam:
- Egy jeges, és egy sima kávét kérnék.
- Várj ittvan a....
- Hagyd! Majd kifizetem.- és már nyúltam is a zsebembe.
Odahajoltam a kiszolgáló hölgyhöz és megkérdeztem:
- Mekkora volt az ön legnagyobb borravalója?
- Hát...Nem is tudom.. 3-4 dollár körül...-mondta megilletődötten, hisz ezt nem olyan sűrűn kérdezik.
- Jól van akkor...-és kivettem egy százdollárost a zsebemből- Mivel maga igen gyönyörű tartsa meg.- mondtam.
- Kö-Köszönöm!-mondta elpirulva.
Kacsintottam és ezt mondtam:
- Csak fel a fejjel!
Az asztalunknál már egy kicsit türelmetlenül várta Harley a kávéját.
- Mi tartott idáig?-kérdezte egy kicsit mérgesen.
- Nyugi már, a tied úgyse hűl ki.-legyintettem...

//Knox te vagy! //

Mentem, hogy egyek valamit, de megláttam egy telefonfülkét. Felhívtam az apámat és megkérdztem a fejleményeket.
-A golyót eltávolítottam, -mondta- most az anyád a sebbel foglalkozik.
Beszéltünk még egy keveset majd letettem. Majd elmentem a büfébe, ettem egy szendvicset és kimentem a térre, leültem egy padra. Szinte harapni lehetett a levegőt, szinűltig volt feszültséggel. Csönd volt. Szinte érezni lehetett, hogy mindenki azon gondolkodott, hogy visszetér-e élve a szerette, családtagja. Szinte beledfulladtam, hát inkább visszamentem a büféhez. Pont ültem volna le de akkor bemondták, hogy indulunk.
Felszálltam, leültem. A gépről nem ismertem senkit, hát próbáltam a jobboldali szomszédommal de nem sok eredménnyel. A bal már igéetesebb volt, ő legalább visszaszolt, hogy majd ha felszálltunk akkor beszél velem, de most túl ideges.

Az első gépek elindultak. Tommal, szépen elfogyasztottuk a nap kávéadagot, és fölültünk egy gépre, mi is. Én hátra mentem, és a vécében átöltöztem. Mikor kiértem, már hasonlítottam a többi katonatársunkra. Csak a sisakon egy aranyszínű korona volt. Ez az ezredességet jelölte. Tom is velem tartott. A gépen valóban hatalmas volt a feszültség. Leültem Tom mellé. A gép lassan elindult. A felkelő nap, megvilágította a csapatszállítók ezüstös szárnyait. Jövünk, Olaszország...